Háttérkép
Ötletes névpályázatok érkeztek Tatabánya felújított közparkjának két találkozási pontjára
Ötletes névpályázatok érkeztek Tatabánya felújított közparkjának két találkozási pontjára
2021. október 12.
A Csónakázó-tóhoz két gyalogos és kerékpáros híd vezet a Köztársaság út, illetve a Jubileum Park felől. Ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a két helyszínt – például ha rendezvény helyszínről van szó, találkozási pontként, ötletpályázatot írt ki a város.

Hét tatabányai írta le gondolatait, köztük fiatalok és idősebbek is. Egy pályázó több nevet is javasolhatott. A József Attila Városi és Megyei Könyvtár helytörténettel foglalkozó munkatársai ezeket a névpárokat állították sorrendbe, majd a városháza közösségi oldalán és honlapján is szavazni lehetett az első három javaslatra.

A 270 szavazatnak több mint fele a Turul-Szelim elnevezést választotta. A Csillérek- és Bányamívesek hídja 38,5, míg a Gerecse-Vértes elnevezés 9,6 százaléknyi voksot kapott.

A nyertes névpár javaslatot beküldők ma vehettek át egy-egy ajándékcsomagot és annak a táblának a párját, ami tavasztól kikerül a hidak mindkét oldalára, elnevezve ezzel 1-1 találkozási pontot. Ezzel köszönte meg Szücsné Posztovics Ilona polgármester a pályázatukat.

Sipos Imre 17 évesen került Tatabányára, majd nemcsak a munkás hétköznapokon dolgozott darusként, de például a Turul Emlékmű felújításakor a szobor mozgatásában is részt vett.

A könyvtár indoklásából: „A tatabányai értéktárban is szereplő elnevezések. Közismert, hogy számos történelmi monda kötődik hozzájuk. A valóság és a legenda szétválasztása mindenkor fontos, ám a Szelim elnevezésre is több magyarázat van. A 40 ezer éves régészeti múlt és a magyar őstörténet történelmi találkozása együtt jó elképzelés, de a természetet alakító-, és átalakító ember, a bányász nem jelenik meg benne, ami hiányolható.”

„Számomra egyértelmű, hogy ez a két név lenne a legmegfelelőbb a hidaknak. Helyileg és történelmileg is összekapcsolódnak, a legjobb tatabányai páros. Tatabánya szimbólumaként mindenki ismeri ezeket a neveket és helyeket, naponta látjuk, felnézünk rájuk. Akár ide született, akár ide költöző lakos, biztos, hogy felfedezte már őket, látta, megcsodálta nagyságukat és titokzatosságukat. Ők őrzik Tatabányát, magukba foglalják történelmünket, hagyományainkat, természeti kincseinket. Ők mindig itt voltak és lesznek is, örökké fölénk magasodnak majd. Rengeteg emlék, kirándulások, találkák, beszélgetések, bográcsozás, családi programok kötik az embereket ezekhez a nevekhez. A Turul nevet a Köztársaság úti buszmegállónál lévő hídnak szánnám, a Szelim nevet pedig a Jubileum park felőlinek, hiszen Tatabánya hegyén is a Turul madár van jobbra, a Szelim barlang pedig balra, a park irányában. Úgy gondolom, így könnyen meg is lehet különböztetni őket, mert csak fel kell nézni és máris látható, melyik híd melyik szimbólumunkhoz “tartozik”.” – áll a pályázatban.

A 24 éves Lakatos László a fiatal korosztályt képviselte a pályázók között. Ő másodikként jelölte meg javaslatában ezt a két nevet, így neki is járt az ajándékcsomag. Elsőként pedig a Szerencse fel- Szerencse le névpárral pályázott. „Imádom Tatabányát, igazi bányászváros, amire büszke vagyok jómagam is.” – írta pályázatában.

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!