Főoldal » Városunk » Városrészek
Betűméret növelése@@portlet.resetfontsize@@

Városrészek

2016.07.20. szerda 10:07

Alsógalla

Az újvárosi tízemeletes tömbházaktól szinte átmenet nélkül érkezünk a földszintes, kertes házakkal beépített Alsógallára. A török hódoltság idején elpusztult a falu. Még Bél Mátyás is pusztaként említi. Az elnéptelenedett települést a XVIII. században Esterházy József gróf telepítette be német katolikusokkal, főleg Elzászból, Württembergből, Bajorországból, Würtzburg és Bamberg vidékéről jöttek szegény német parasztok. A mezőgazdasági termelésben fontos szerepe volt az állattenyésztésnek és a gyümölcstermelésnek. A legtöbb gyümölcsfa Alsógallán volt, melyek termését a tatai piacon értékesítették. A szénbányászat megindulása felgyorsította  a község fejlődését. A kiépült bányatelep 1902-ig közigazgatásilag Alsógallához tartozott.

Mára a jellegzetes alsógallai „öreg”házak mellett egyre több új családi ház épült, és sok régi ház átépült. A városrész egykori főutcája ma is a főutca, amelynek felújított terén áll a barokk stílusú műemlék római katolikus templom a világháborús hősi emlékművel, mellette az alsógallai Faluházzal, szemben a művelődési házzal, a német nemzetiségi hagyományok és ünnepek helyszínével. A városrész nevezetessége a közelmúltban felújított kereszt, a stációsorral.

Felsőgalla

A törökidőben elpusztult települést gróf Esterházy József telepítette be a német tartományokból 1733-ban toborzott katolikusokkal. Felsőgalla nem a régi falu helyén épült újjá, hanem attól kissé dél-keletre. A bányanyitást követően a község fejlődése meggyorsult, azonban a várossá alakulás után is sokáig megtartotta korábbi arculatát, mivel a nagyarányú építkezések kevésbé érintették.

Az utóbbi években sok szép családi ház épült, a régiek átépültek, főként a városrész Budapest felé eső mai főutcáján. A Szent István utca mára Felsőgalla ékessége lett, műemlék római katolikus templomával, a felújított Szolgáltatóházzal, a temetőkapu előtti világháborús emlékművel, egy utcai ház homlokzatán a Flórián szoborral, az új Szent István térrel és mellszoborral. Hajdani főutcája, a Szent János utca, az egykori iparos negyed, az elmúlt évek alatt ugyan erősen megkopott, de még vissza lehetne hozni különleges atmoszférájú hangulatát a régi portálok visszaépítésével, a régi cégérek visszahelyezésével. Felsőgalla is őrzi német nemzetiségi hagyományait, s művelődési háza, iskolája, de a főutca is helyszíne ezeknek az ünnepeknek.

Bánhida

Tatabánya elődtelepülései közül terület és lélekszám tekintetében Bánhida volt a legnagyobb, s a középkorban városi rangot is kapott. Bánhida 1543-ban esett áldozatul a török hadjáratnak s elnéptelenedett. Gróf Esterházy József szervezett telepítése idején azonban már ismét lakott hely volt. Katolikus szlovákok és református magyarok is éltek itt ekkor, majd a következő években újabb szlovák telepesek érkeztek Bánhidára. 1848–49-ben a bánhidaiak plébánosukkal, Fieba Józseffel együtt lelkesen álltak ki a forradalom és szabadságharc mellett. A település fejlődése sok iparost és kereskedőt vonzott a század második felében. A bányaművelés megindulása is előnyösen hatott a falu fejlődésére.

A település egykori képét idéző „öreg” házak mára jórészt eltűntek, de sok új családi ház, sorházas övezet épült. Egykori főutcája megújult. A Gellért-teret uraló impozáns római katolikus templom, a felújított református templom, az egykori községháza, az 1848. március 15-i emlékművek, a bányászhagyományokat őrző ipari skanzen, a szlovák hagyományok őrzését szolgáló művelődési ház és Faluház, mind-mind nevezetességei Bánhida főutcájának. Miként Alsógalla és Felsőgalla a német, Bánhida a szlovák nemzetiségi hagyományokat ápolja.

Tatabánya

Tatabánya a város névadó települése, mely a bányanyitást követően alakult ki Alsógalla területén. 1902-ben vált közigazgatásilag önálló községgé, majd 1923-ban nagyközséggé. A MÁK Rt. tulajdonát képező bányatelepeken a szénbányászattal párhuzamosan az ipari üzemek egész sora alakult ki, melyek lakossága ugrásszerűen nőtt. A várossá nyilvánítás után a városközpontot az Újvárosba tervezték, s ennek kialakítását 1950-ben kezdték meg. Mivel igény volt kertes családi házakból álló városrész kialakítására is, 1953-ban hozzákezdtek Kertváros építéséhez. 1956-ban Tatabánya már hat települési egységből állt: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya-Újváros, Tatabánya-Óváros és Kertváros, s több mint 10 km hosszúságban húzódott a hegyek lábánál.

Az 1960-as évektől a város további új lakótelepekkel gazdagodott (Bánhidai, Gál István és Sárberki lakótelep, továbbá Dózsakert és Újváros), amelyeken többszintes lakóházak sokasága épült. Az új városrészek kialakulása mellett, az alábányászás okozta problémák miatt pusztult a régi. Több különleges és jellegzetes épület is áldozatául esett ennek (újtelepi Munkásotthon, tisztviselőházak, Vigadó, Állami Áruház).

Tatabánya-Óváros rendelkezik a település bányászati múltjára utaló, jellegét meghatározóan formáló legtöbb épülettel. Ezek a város arculatának sokszínűségét tükrözik, nélkülük Tatabányának nem lenne meg a maga sajátos jellege, szépsége. Ilyen meghatározó épület a Jászai Mari Színház-Népház, az egykori bányatiszti kaszinó, a liget, a Szent István templom, a valamikori községháza, a régi bányakórház épülete, vagy a sportlétesítmények. Fennmaradt néhány különleges ipari emlék is (szállítópálya-szakasz, lejtakna lejáratok, ipari skanzen), melyek a bányászat múltjának és hagyományainak őrzői.

Újvárosban az 1950-es években épített típuslakóházak, erkélydíszek, szocreál stílusú főépületek, a ritkaságszámba menő fafajták, a köztéri szobrok és emlékművek, a főiskola, a megyei könyvtár, a művelődési házak, a Tatabányai Múzeum, a Szent Borbála tér, a sárberki Csónakázó-tó, Kertvárosban pedig a Lapatári Malom és az új római katolikus templom jellegzetes tatabányai hangulatot alakítottak ki. Részei, kiegészítői az elődtelepülések fennmaradt régi épületeinek, emlékeinek és az ott újonnan létrehozott értékeknek.

  • cím:
  • telefon:
  • fax:
  • e-mail