Főoldal » Városunk » Műemlékek
Betűméret növelése@@portlet.resetfontsize@@

Műemlékek, szobrok, köztéri alkotások

2016.07.21. csütörtök 10:16

Tatabánya fiatal város, ezért nem sok műemléket ígér a látogatóknak. Komárom-Esztergom megye 2006-os műemléki jegyzéke mindössze öt műemléket jegyez Tatabányán. Mivel elődtelepüléseinek arculata a XVIII. század végére alakult ki, így a legrégebbi épületek is ez idő tájt épültek. Alsógalla műemlék római katolikus temploma jellemzően késő barokk épület. Építésze: Fellner Jakab. Felsőgalla szintén késő barokk római katolikus temploma ugyancsak műemlék. Bánhidán a barokk római katolikus plébániaház építésze feltehetően szintén Fellner Jakab volt. A telken áll a római katolikus templom, melyet a korábbi, XVIII. századi templom felhasználásával építtetett - Feszty Adolf építész tervei alapján - gróf Esterházy Miklós Ferenc. A 1753-ban épült barokk Lapatári malom építésze ugyancsak Fellner Jakab. Tatabánya idegenforgalmi látványossága a város fölé magasodó, műemlékké nyilvánított Turul-emlékmű. Alkotója Donáth Gyula, akit 1896-ban bíztak meg a művészi munkával, az emlékmű felavatására azonban csak 1907-ben került sor. A város szimbólumaként a rendszerváltás után a turulmadár a város új címerébe is bekerült.

A város képét meghatározóan formálja még néhány olyan épület, amelyeket ugyan nem nyilvánítottak műemlékké, de mégis a város sokszínűségét szolgálják. Ilyen a Jászai Mari Színház - Népház épülete, vele szemben az 1924-ben épült, szecessziós stílusjegyeket viselő egykori bányatiszti kaszinó, a Május 1. park dísze a Szent István templom a mellette álló felújított Szent Imre szoborral, vagy például a Fő téren található Péterfy-alkotás, az Életfa-szobor. Fontos épület még az egykori tatabányai községháza, amely ma a város Gazdagságfejlesztő Szervezetének székhelyéül szolgál, továbbá a régi bányakórház, az 1939-ben Szeghalmy Bálint tervei alapján épült bánhidai református templom, az egykori bánhidai községháza, az erőműi kaszinó, a házak fölé magasodó régi víztoronnyal, vagy a Skultéty János tervezte szocreál stílusban épült Megyeháza Újvárosban.  És akkor még nem is említettük Zsemle Pál egykori mészárszékének díszes ornamentikájú homlokzatát, s a Felsőgalla, Alsógalla és Bánhida települések egykori képét idéző „öreg” házakat. Mindezek mellett sorolhatjuk a 110 éves szénbányászat fennmaradt különleges emlékeit is.

  • cím:
  • telefon:
  • fax:
  • e-mail