Főoldal » Városháza » Városi díjazottak » Tatabánya Díszpolgárai
Betűméret növelése@@portlet.resetfontsize@@

Tatabánya Díszpolgárai

2017.01.03. kedd 14:51

2016  - Homola István

Homola István 1938-ban bányászcsalád gyermekeként született Felsőgallán. Szakmunkásként dolgozott az Egyesült Izzónál, amikor fiatalként először 1956-ben Budapesten, majd 1956. december 11-ig Tatabányán, a Hatostelepen harcolt a forradalomban a kommunista diktatúra ellen. 1958-ban hat év börtönre ítélték. 1959-ben szabadult a fogságból, és ezt követően magántanulói státuszban volt csak lehetősége arra, hogy folytassa tanulmányait, így 1960-ban sikeres szerszámkészítő szakmunkás vizsgát tett. A XII/A, Vadorzó bányaüzemben bányalakatosként helyezkedett el, majd később szakmájában maradva 25 éven keresztül dolgozott a Gasztrometálnál, és ezalatt érettségi vizsgát tett.

Mélyrehatóan érdeklődött a régészet iránt, autodidakta módon kezdett el foglalkozni a szakmával, amely során kapcsolatba került a Tatabányai Múzeummal, Skolflek István tatai régész-tanárral és T. Dobosi Viola régésszel, akiknek hálás azért, hogy ebbe a hivatásba belekóstolhatott és részt vehetett őskőkori lelőhelyek feltárásában. 1988-ban a kommunista uralom alatt üldöztetést elszenvedett emberek megalapították a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, melybe Homola István is belépett és 1990-től tíz éven keresztül a tatabányai szervezet elnöki tisztét látta el.

2004-ben készült el a Béke parkban az '56-os emlékmű, melyhez nélkülözhetetlen szellemi segítséget nyújtott. Jelenleg is gondozza az 1956-os tatabányai múlt dokumentáris emlékeit.

2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerésben részesült az '56-os forradalom és szabadságharcban tanúsított magatartásáért, a forradalom eszméinek ápolásáért.

2015 - Dr. Dombi Péter

Dr. Dombi Péter a tatabányai Szent Borbála Kórház orvosa már 1979 óta. Sokáig a Hematológiai és Onkológiai osztályon dolgozott, éveken keresztül tagja volt a KEM Egészségügyi bizottságnak, jelenleg a kórház orvosigazgatója. Számtalan egyéni kutatást és publikációt tudhat magáénak, a Szent Borbála Kórház Hematológiai és Onkológiai osztályának főorvosaként kiemelkedő szaktudása mellett magas empátiával kezeli betegeit.  Több mint 20 éve szervezi a Megyei Orvosi Fórumot, Orvos klubot. Szakmai tevékenységei mellett kiemelkedik társadalmi felelősségvállalása: szívügyének tartja a rákmegelőzést, megalapítója a Kassay-, Csiffáry Tamás- és a Brenner-Zulik díjaknak, tagja a Segítő Jóbarátok közösségnek.

A város közgyűlése empatikus gyógyítói tevékenységének, magas szakmai tudásának valamint sokrétű társadalmi szerepvállalásának köszönhetően ítélte oda számára a város legmagasabb kitüntetését, a Tatabánya Díszpolgára címet.

2014 - Salamon Hugó

Salamon Hugó az ELTE Bölcsészettudományi Karán népművelés szakon végzett, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola művészeti és szakmenedzser szakán is diplomát szerzett. 1987-ben került A Vértes Agorája jogelődje, a Közművelődés Háza élére igazgatóként. Az intézmény akkor városi és megyei közművelődési intézményként működött, melynek struktúráját átalakította, életet hozva a város és a megye életébe. Az akkori kor szellemiségének hátat fordítva innovatív megoldásokat keresett az intézmény fellendítésére. A Közművelődés Háza országosan is a figyelem középpontjába került mozgalmas kulturális életével. Így 1988-ban elnyerte a Művelődési Minisztérium „leginnovatívabb művelődési intézmények” fődíját. A Közművelődés Házából indult útjára a város színháza, rádiója, újságja, CD-és könyvkiadása, tehetséggondozó táborok, strandok működtetése (Várudvari Játékok, a Tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál elődje). Innen indult útjára a Tatabányai Szentivánéji Karnevál, a Társasági Estély, a Tatabányai Zenei Esték a Kortárs Galéria és még számos színvonalas kulturális program és esemény. 1988-tól 2012-ig szervezetfejlesztő tréner tanácsadóként és projekttanácsadóként komplex fejlesztő programok tervezésére és kivitelezésére is kapott megbízást. 2012-ben létrejött az Agora Nonprofit Kft, amely során Salamon Hugót bízták meg A Vértes Agorája szakmai vezetésével. Az intézmény Tatabánya és a Tatabányai Járás kulturális, közösségépítő, közösségfejlesztő, sport és szabadidős lehetőségeit biztosítja szakértő munkatársak együttműködésével. A Vértes Agorája megnyitása után rövid egy év elteltével ismét felfigyelt az országos kulturális szakma. A Vértes Agorájában az egyetemes és kortárs kultúra értékeinek közvetítése, a helyi alkotók, alkotóműhelyek támogatása, a tehetséggondozás, szórakoztató programok szervezése és a sokrétű információszerzés is helyet kap. Salamon Hugó szakmai és vezetői rátermettségével méltán vívta ki a képviselőtestület elismerését és ítélte oda számára a város legmagasabb kitüntetését, a Tatabánya Díszpolgára címet.

2013 - Kiss Antal

Kiss Antal gyalogló, atlétaedző ötszörös magyar bajnok egyéniben, hatszoros csapatbajnoki címmel büszkélkedhet. Az 1968-as mexikói olimpián érte el legnagyobb sikerét, 50 km-es gyaloglásban ezüstérmet szerzett. A versenyzői pályafutását 1974-ben hagyta abba, azután sikeres atléta edzőként tevékenykedett a tatabányai sportklubban. Szakmai munkáját, életútját számtalan díjjal ismerték el, többek között 1996-ban Ezüst Turul díjjal, 2003-ban a Magyar Atlétikai Szövetség legjobb utánpótlás edzője lett, 2011-ben pedig a Magyar Sportért Életműdíjjal gazdagodott.

2012 - Reviczky Gábor

A tatabányai születésű fanyar humorú, közkedvelt színész, kivételes művészi erővel formálja meg a groteszk, ironikus karaktereket. Színházi szerepei mellett számos filmben és tv-játékban szerepelt. A kultuszfilmmé vált Csinibaba és az Üvegtigris című filmekben nyújtott alakításaival meghatározó szereplőjévé vált a magyar szórakoztató filmművészetnek. Számtalan művészeti díj tulajdonosa, az Alternatív Kossuth-díj után 2012-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

2011 - Bognár Istvánné

Bognár Istvánné nyugalmazott pedagógus a tatai Eötvös József Gimnáziumban végezte el középiskolai tanulmányait, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos bölcsészdiplomát. A diploma megszerzését követően négy évig a Kossuth Lajos, hét évig a tatai Vaszary János, majd a Ságvári Endre Általános Iskolában tanított. 1983-től nyugdíjba vonulásáig az Árpád Gimnázium magyar-történelem szakos pedagógusa volt, nyugdíj mellett pedig a tatai Református Gimnáziumban is oktatta a fiatalokat a magyar nyelv és irodalom szépségeire. Árpád Gimnáziumi munkája során diákszínpadot vezetett, ahol tehetséges fiatalokkal foglalkozott. A diákszínpaddal számos városi rendezvényen léptek fel éveken keresztül. A tanórákon kívül Jutka néni a keresztény értékrendet ifjúsági táborok szervezésén keresztül közvetítette évtizedeken keresztül, melynek jelentős személyiségfejlesztő hatása volt a fiatalok számára.  A Keresztény Hét szervezése is a nevéhez fűződik. Számos pedagógiai díjat és kitüntetést kapott, többek között Molnár János-díjat, Tatabánya Kultúrájáért Díjat és nem utolsósorban Ezüst Turul Díjat. Bognár Istvánné, Jutka néni sikeres pedagógusi életpályája példamutató lehet a mai fiatal tanárok előtt. Értékes szaktanári és színház pedagógusi munkát végzett Tatabányán, melynek eredményeként több tanítványa választotta a pedagógusi vagy színészi életpályát hivatásaként. E kiváló életmű elismeréseként méltán vívta ki a város képviselő-testületének elismerését Jutka néni, és ítélte oda a város Díszpolgári Címét.

2010 - Bencsik János

Az első szabad választástól, 1990-től 2010-ig, államtitkári kinevezéséig a megyeszékhely polgármestereként dolgozott. Ebben az időszakban meg kellett találni és újra közkinccsé kellett tenni azokat az értékeket, melyek mindig a nemzethez, a magyarsághoz tartoztak, s ezzel együtt új alapokra kellett helyezni nem csak a haza, de a város gazdaságát is. Városvezetői szolgálata alatt több ezer új munkahelyet teremtett a településen. Az ipari park létrehozásával új irányt adott a fejlődésének. Tisztelettel őrizte a bányászváros múltját és hagyományait, támogatta a sokszínű kulturális és művészeti életet.

2009 - Dr. Hargitai Ferenc

Dr. Hargitai Ferenc 1963-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. Ezután került Tatabányára, majd sebész szakorvosi képesítést kapott. Adjunktusként osztályvezető-helyettes. 1987-ben már a Magyar Aneszteziológiai Társaság vezetőségi tagja. 1996-tól 2000-ig a megyei kórház főigazgatójaként tevékenykedett. 2000-ben megkapta a Szabó Ignác-díjat.

2008 - Gyüszi László

Gyüszi László Etén született 1929. november 25-én. Az ELTE magyar történelem szakát 1954-ben végezte el. Ettől kezdve kulturális rovatvezető volt a Komárom Megyei Dolgozók Lapjánál. 1956-os szerepe miatt a forradalmat követően általános iskolai tanár Oroszlányon, majd Vértesszőlősön. 1963-tól, az iskola megalapításától nyugdíjazásáig, 1989-ig a tatabányai Közgazdasági Szakközépiskola tanára volt.

Évtizedek óta kutat, publikál, tanít, szemléletet formál. Számos tanulmánya és cikke jelent meg Komárom-Esztergom megye helytörténetéről. Ezen belül társadalom-, művelődés- irodalom-, egyház és iskolatörténeti írásai nélkül sokkal kevesebb ismeretünk lenne szűkebb hazánk múltjáról, sokkal kevésbé ismernénk jelentős történelmi személyiségeink életrajzát, korukban játszott szerepét.

Gyüszi László generációkat tanított történelemre és helytörténetre, Oroszlányon és főként Tatabányán. Mint mondta, mindig fontosnak tartotta, hogy kutasson, forrásokat tárjon fel, elemezzen és ennek eredményét is közzétegye, ezzel is tanítson, neveljen. Szaklapokban, helyi és megyei újságokban megjelent ismeretterjesztő írásainak száma jóval meghaladja a százat. Kutatási eredményeinek összegzése lehetőséget adott arra, hogy hosszabb folyamatában mutassa be, Oroszlány mellett Tatabánya történetét.

2007 - Krajcsirovits Henrik

Krajcsirovits Henrik Tatabányán, a Bányász Képzőművészeti Szabadiskolában kezdte meg művészeti tanulmányait. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1953-ban szerzett diplomát. Mesterei: Hincz Gyula, Koffán, Károly, Fónyi Géza, Domanovszky Endre. 1953-tól rajzpedagógus. Az esztergomi tanítóképző főiskola docense 1974-1983 között. Ezt követően a tatai Eötvös Gimnáziumban tanított, majd 1984-1994 között a zsámbéki tanítóképző főiskolán. Monumentális alkotásai is vannak. 1953-tól kiállító művész. Tatabányai és Komárom-Esztergom megyei tárlatokon rendszeresen szerepelt. Budapesten, országos kiállításokon és külföldön is bemutatkozott. Több alkalommal részt vett a miskolci országos Grafikai Biennálén. Díjak: Csók István díj (1967); Komárom megyei ösztöndíj (1972-1979); Komárom Megye Művészeti díja (1972, 1979).

2006 - Molnár Antal

Molnár Antal a Fejér megyei Csákváron született, iskoláit Szárligeten és Budapesten végezte, majd 1972-ben gépészmérnöki diplomát szerzett. Molnár Antal 1974-től a tatabányai tűzoltóságon, a tűzmegelőzés területén dolgozott, eközben elvégezte a Tűzoltó Tisztképző Iskolát. 1981-től parancsnokhelyettesként folytatja munkáját, majd 1994-ben nevezik ki a Tatabányai Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokává. Munkáját több alkalommal belügyminisztériumi, országos parancsnoki, polgármesteri díjakkal ismerték el, többek között 2002-ben Ezüst Turul Díjat, 2005-ben több mint harminc éves szakmai munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A tatabányai tűzoltóság Molnár Antal munkájával elismerést és tiszteletet vívott ki nemcsak a városban lévő közintézmények, gazdálkodó szervek körében, de az ország más településein és nemzetközi vonatkozásokban is.

2005 - Csóka Zsigmond (posztumusz)

Csóka Zsigmond 1931. január 30-án Tatabányán született. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végezte, és 1954-től dolgozott első és egyetlen munkahelyén a KOMÉP-nél, illetve annak jogelődjénél. A vállalati szakmai beosztások mindegyikét végigjárta. Technikusként kezdett, majd Tatabánya és Oroszlány ipari létesítményeinek kivitelezését irányította. 1961-ben főépítésvezetővé nevezték ki. 1968-tól a vállalat termelési osztályát vezette. 1970-ben 39 éves korában lett a KOMÉP igazgatója. Irányításával a vállalat a magyar építőipar legjobbjai közé tartozott, amely hatszor érdemelte ki a Kiváló Vállalat címet. Munkáját többször is magas elismerésben részesítették. A vállalati mellett kormány és állami kitüntetések sora jelzi, hogy egy kiváló kollektíva kiváló szakmai vezetője volt.

A KOMÉP igazgatójaként, közéleti személyként igen sokat tett Tatabányáért. Munkássága alatt alakult ki a város mai arculata. Tapasztalt szakemberként és vezetőként sok kezdeményezést támogatott, amely a tatabányaiak életét segítette. Csóka Zsiga – ahogyan őt szinte mindenki szólította – nagytekintélyű, felkészült, országosan ismert kiváló szakember és vezető volt. Fiatalon, 53 éves korában távozott közülünk.

2004 - Ulrich Pfeifle, Kónya Lajos és Fekete Lajos

Ulrich Pfeifle 1976 óta Aalen – Tatabánya németországi testvérvárosának – főpolgármestere. Mint ismeretes, Tatabánya és Aalen önkormányzata 1987-ben kötött testvérvárosi szerződést egymással. A két település tizenhét év óta ápolja ezt a baráti együttműködést, amelynek keretei között a protokolláris kapcsolatokon túl, a két város számos intézménye, kulturális és művészeti csoportja, civil szervezete, polgára alakított ki közvetlen kapcsolatot. E kapcsolatrendszerek kiépítésében kiemelkedő szerepe volt, s van Ulrich Pfeifle-nak. Aalen polgármestere a hivatalos találkozók és egyéb meghívások alkalmával többször járt Tatabányán. Személyében a város közvéleménye azt az európai polgárt ismerhette meg, aki lelkiismeretesen, tevékenyen dolgozik közössége javára. Sokoldalú és felelősségteljes feladatai mellett nagyon sokat tett Tatabánya külkapcsolatainak alakításáért, így kapcsolva be városunkat az európai testvérvárosok nagy közösségébe.

2003 - Földi Imre

Földi Imre, a Nemzet Sportolója az 1950-es évek közepén lett Tatabányán súlyemelő. A magyar válogatottban 1977-ig szerepelt, első magyar bajnoki címét 1957-ben, az utolsót 1976-ban nyerte. Öt olimpián képviselte Magyarországot: 1960-ban Rómában 6., 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóban ezüstérmes lett. 1972-ben Münchenben olimpiai bajnok lett, 1976-ban Montreálban 5. lett, a versenyzéstől 1978-ban vonult vissza.

2002 - Schalkhammer Antal (posztumusz), Dr. Brenner Ferenc, Nemes József

Felsőgallán született 1946-ban bányász szülők gyermekeként. A szakmunkásvizsga megszerzése után a tatabányai VI-os aknában kezdett dolgozni mint földalatti lakatos. Munka mellett folytatta a tanulmányait, így a Politikai Főiskolán gazdaságpolitikai szakon, a Bánki Donát Gépipari Főiskolán és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász szakon végzett. 1987-ig a Tatabányai Bányák humán erőforrás főosztályvezetője, majd a Vállalati Szakszervezeti Bizottság titkára. 1987-től a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének gazdaságpolitikai titkárává választotta a kongresszus, 1989-től pedig az országos szövetség elnöke 2002. február 22-ig (haláláig). Aktív részvevője a Szakszervezeti Világ és Európai Szövetségnek. A Nemzetközi Bánya- és Energetikai és Vegyipari Szakmák Szakszervezeti Szövetség alelnökeként sok segítséget és támogatást tudott szerezni a hazai bányászat minél további fennmaradásához. 1994-től két cikluson keresztül Tatabánya Megyei Jogú Város egyéni országgyűlési képviselője. Szociálisan érzékeny személyiség volt, életének végéig állhatatosan a bányászok, a rászorulók életkörülményeinek javításáért dolgozott. Számtalan esetben önzetlenül nyújtott támogatást és megkülönböztetett figyelemmel kísérte a fiatalok élethelyzetét, segítette pályakezdőket. Tatabányai Bányász Kézilabda csapatban nagyon sokáig aktív játékosként tevékenykedett, tagja volt a magyar kézilabda csapatnak is.

2001 - Balogh Ernő, Mányoki László

Balogh Ernő 1925-ben született Debrecenben, polgári családban. Elemi iskolai és középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. Ez az iskola ruházta fel azzal az életszemlélettel, ami életének iránytűje lett és a válságok között is szilárd alapnak bizonyult: az Istenbe vetett hit, a hivatástudat, a magyarságért és a kisebb közösségekért érzett felelősség.

A Budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán szerzett 1950-ben oklevelet, az Erőműhöz került Bánhidára, egészen nyugdíjba meneteléig a mai Vértesi Erőmű Zrt. három erőművében is dolgozott: Bánhidán, Tatabányán, az utolsó 12 évben Oroszlányon. Főmérnökként irányította a bánhidai 100 MW-os új erőműblokk megépítését. Sokat foglalkozott az erőművek környezetvédelmi kérdésivel, a levegőtisztaság-védelemmel, környezetvédelmi szakértőként is tevékenykedett.
         
1958-ban, Bátky Miklós idején lett a bánhidai református gyülekezet presbitere. Egri Miklós lelkész Ótelepre érkezésétől és a két tatabányai gyülekezet egyesítésétől a gyülekezet gondnoka. Ezt a tisztséget több évtizeden keresztül látta el, majd tiszteletbeli gondnok lett. Egy cikluson keresztül egyházkerületi közgyűlési tag.

A városért, az erőmért végzett tevékenységét és a környezetvédelemben betöltött kiemelkedő munkásságát Tatabánya Megyei Jogú Város Díszpolgári Címmel ismerte el.

2000 - Solymos András, Zentai Mátyás (posztumusz)

Solymos András Bánhidán született 1926. június 28-án. Az elemi iskolát a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tulajdonában lévő elemi népiskolában, középiskolai tanulmányait a nagyhírű tatai piarista gimnáziumban végezte el, kiváló eredménnyel. Kiváló tanulmányi eredményét, a közösségi életben és az önképzőköri elnöki tisztében nyújtott teljesítményét a mai napig őrzik a gimnáziumi évkönyvek.

1944 őszén iratkozott be a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó és Erdészmérnöki Karának Bányamérnöki Tagozatára. A tanulmányait a háborús események megszakították, hazatért Tatabányára és a VIII. sz. aknán csillésként dolgozott. Időközben behívták katonának. Ausztriában szovjet hadifogságba esett, majd a Gondviselés jóvoltából 1945. június 12-én szabadult ki. 1945 őszén kezdődő tanévben folytatta bányamérnöki tanulmányait Sopronban. Az abszolotórium bevégeztével 1949. decemberétől a Tatabányai Szénbányák Nemzeti Vállalathoz, a XII. sz. aknára helyezkedett el, bányamérnök-gyakornokként. Bányamérnöki oklevelet 1950. április 28-án Sopronban szerezte meg.

1950. május elsejével a XIV. sz. aknára helyezték, ahol beosztott mérnökként, később felelős üzemvezető-helyettesként dolgozott. Első önálló, igazán nagy szakmai feladatot, 1951. május 1-jétől a VIII. sz. akna felelős üzemvezető főmérnöki kinevezése jelentette számára, amit három évig látott el.

1953. július elsejével a Nehézipari Minisztérium Szénbányászati Igazgatóságára helyezték, ahol csoportvezető főmérnöki beosztást kapott. 1955. októberében a műszaki fejlesztési és gépészeti főosztály gépészeti osztályvezető-helyettesének nevezték ki, ahol önálló feladatkörben részt vett a szénbányászat gépesítés-fejlesztési programjának kidolgozásában.

Történelmi napon, 1956. október 23-án tért vissza Tatabányára. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt központjában kapott beosztást, majd még ebben az évben a XI. sz. bányaüzemhez nevezték ki üzemvezető főmérnöknek. Irányítása alatt a vastagtelepi bányászkodásban új fejtési technológiák kidolgozására és azok széleskörű alkalmazására került sor.

1964. januártól a tröszt műszaki főosztályának helyettes vezetőjévé,majd a műszaki fejlesztési osztály vezetőjévé is kinevezték. 1967. novembertől a vállalat műszaki előkészítési főmérnöke, majd 1970. júniustól bányászati vezető főmérnök volt. 1972. júliustól műszaki igazgatóhelyettes, egyben a vállalat igazgatójának szervezetszerű helyettesi munkakörét töltött be, 1986. június 30-ig. Időközben 1980. januártól szeptember 30-ig a vállalat megbízott igazgatója volt.

A tröszti, majd vállalati központban eltöltött huszonkét esztendő alatt a tatai szénbányászatot döntően átalakító fejlesztések sokasága került bevezetésre, kezdeményezésére és irányításával. Többek között a pillérekben lekötött szénvagyon felszabadítása, a fejtési és vágathajtási rendszerek modernizálása, a vízvédelemi rendszerek kidolgozása, új bányák építése, a több termékes bányamodell kialakítása, a szénbányászati meddőhányók újrahasznosítása.

1986. júliustól a Bányászati Egyesülés igazgató első helyettese, majd 1987. január elsejével az egyesülés igazgatótanácsa megválasztotta a Bányászati Egyesülés és bányászati társulások igazgatójává. A Bányászati Egyesülés műszaki tanácsának éveken át volt elnöke. 1988. július 31-én vonult nyugdíjba.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1954 óta volt tagja, a tatabányai csoportnak 1980 és 1988 között elnöki tisztét is betöltötte, a dr. Georgius Agricola és Sóltz Vilmos-emlékérem tulajdonosa. Szakmai és közösségi munkáját kitüntetések és elismerések sora fémjelzik: Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1951, 1952), Kiváló Bányász (1956, 1985), Nehézipar Kiváló Dolgozója (1975), Munkaérdemrend arany fokozata (1977), Eötvös Lóránd-díj (1981), Állami Díj (1983), Kiváló Feltaláló arany fokozat (1986), Szent Borbála-érem (2001).

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2000-ben szakmai munkáját és a város életét meghatározó munkásságát elismerve a Tatabánya Díszpolgára címet adományozta számára.

1999 - Lukácsné Denkinger Gabriella

Lukácsné  Denkinger Gabriella 1927. május 1-jén született Bicskén. Zenei tanulmányait a Székesfehérvári Konzervatóriumban kezdte Waltbauer Iván, Szekeres Kálmán és Farkas Ferenc zeneszerző tanítványaként. Itt kapta első zongoratanári diplomáját. Az Erkel Ferenc Zeneiskolába 1950-ben került, mint pedagógus. Ettől kezdve végig a tatabányai zeneiskolában dolgozott, kezdetben tanárként, 1965-tól pedig igazgatóként.

Családjaként szerette tanítványait és kollégáit, élete volt a zeneiskola. Küzdött azért, hogy a zeneoktatás megfelelő épületkereteket kaphasson a városon belül, és már nyugdíjasként nagyon örült a szép új épületnek.

Kollégáival a Tatabányai Bányász Zenekarral és végzős tanítványaival rendszeresen adtak filharmóniai és tanári koncerteket. Egy ilyen alkalommal Tatabányán  ünnepelték Farkas Ferenc Zeneszerző nyolcvanötödik születésnapját.

Férje, a korán elhunyt Lukács Dezső a Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum igazgatóhelyetteseként dolgozott. Mindketten meghatározó személyiségei voltak Tatabánya Város kulturális és oktatási életének.

Gabi néni nyugalmazása után sem hagyta abba a tanítást, ezt tartotta élete legfőbb értelmének. Hosszú munkássága alatt sok tehetséges tanítvány életútját egyengette, közülük többen is a zenei pályát választották.

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése 1999-ben, az Erkel Ferenc Zeneiskola fennállásának 50. évfordulóján díszpolgári címet adományozott Lukácsné Denkinger Gabriella részére.

1998 - Szabó István, Nagy László, Vér László

1997 - Dr. Kakuk Elemér (posztumusz), Labossa Lajos, Süveges Vilmos

Dr. Kakuk Elemér 1941. június 6-án született Bánhidán, ugyanitt végezte el általános iskolai tanulmányait, majd a győri bencés rendi Czuczor Gergely Gimnáziumban szerzett kitűnő érettségi  bizonyítványt. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karának elvégzése után a tatabányai, illetve az esztergomi bíróságon töltött néhány évet, azután lett a KOMEP jogtanácsosa.  A  megye  legnagyobb építőipari vállalatának megszűnéséig ott dolgozott, majd magánügyvéd lett. A város közéletében a rendszerváltás időszakától vett  részt.  Alapító  tagja a Szabad Demokraták Szövetsége  tatabányai  csoportjának, ahol haláláig különböző tisztségeket viselt. 1990-től a párt  listájáról önkormányzati képviselő, a városi közgyűlés jogi bizottságának az elnöke.  Dr.  Kakuk  Elemér egész élete Tatabányához kötődött. Itt dolgozott, itt élte mindennapjait, itt vállalt felelősséget  azért a  közösségért, amelynek maga is tevékeny tagja volt.

1996 - Szlávikné Győrfy Klára

Édesapja, Győrfy Miklós festőművész biztatására jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István volt a mestere. Az ő természetlátása, harmóniája, emberközpontúsága, művészpedagógiájának őszinte humanizmusa nagy hatást gyakorolt a fiatal Sz. Győrfy Klára gondolkodására, műveire.

A diploma megszerzése után festőművész férjével, Szlávik Lajossal 1949 őszén költöztek Tatabányára. A kitűnő művészpedagógus azóta itt élt és alkotott a városban. Hosszú évekig részt vett a Bányász Képzőművész Kör munkájában. Megbecsült és tevékeny élete során nemzedékeket tanított a rajz és a művészet szeretetére.

Jelentős egyéni kiállítások mellett, műveivel állandóan jelen volt a tatabányai és megyei képzőművészeti tárlatokon.

1995 - Dr. Káfony András, Solymos Mihály

1992 - Magyar József

Magyar József Szegedről indult el. 22 évesen Csepelen szervezett gyermekzenekart. Ezt követően Tatabányán folytatta tevékenységét a Zenész Szakszervezet vezetőjeként. Az 1948-ban alakult Bányász Fúvószenekar karmestereként nagy sikereket ért el a helyi és országos fesztiválokon, minősítő hangversenyeken. 1968-ban a zenekar arany fokozatot kapott. A Bányász Fúvószenekar Tatabánya szerves részévé vált, nélkülözhetetlen színfoltja volt a majálisoknak, különböző felvonulásoknak, térzenéknek.

1974-ben a zenekar Tarjánban ünnepelte 25. születésnapját, amikor Magyar József, vagy ahogyan mindenki ismerte "Józsi bácsi", elvállalta a gyermekzenekar megalakítását és vezetését. Józsi bácsi mellett rendkívül nagy szerepet kapott Kossela Béla is, aki a gazdasági és adminisztrációs feladatokért, valamint a rézfúvósok tanításáért volt felelős.

A város iskoláiból verbuválódott közel félszáz gyermeknél először ritmus- és hallásvizsgálatot végeztek, így állt össze 1974. december 1-jén ötven általános iskolás gyermek egy úttörőzenekarként, amely a jelenlegi városi fúvószenekar elődje.

A város akkori vezetői 500.000 forinttal támogatták Magyar József törekvéseit, amelyből hangszereket vásárolhattak. E két ember fáradhatatlan munkájának gyümölcseként léphetett két és fél év múlva színpadra a fúvószenekar. A Tatabányai Szénbányák patronálásával sor került az első közös balatoni nyaralásra is, ahol Magyar József barátságot kötött az ambergi zenekar elnökével, Jozef Brandelik-kel.

Józsi bácsi és Béla bácsi különleges és az adott muzsikusra szabott pedagógiai módszere, a zenekar töretlen sikere, illetve a minden évben megtartott "Családi est" hamarosan egy rendkívül összetartó közösséget kovácsolt, a családok maximális támogatásával.

A Bányász Fúvószenekarral 1979. júniusában látogatott a németországi Amberg városba. A hamarosan visszalátogató német zenekar meghallgathatta a tatabányai Bányász Fúvószenekar utánpótlását jelentő gyermekzenekart. Karmesterük, Ernst Haisel a következőket mondta el: "Hallottam a gyerekeket zenélni, s az az érzésem, hogy ilyen választékos műsort és ilyen tiszta hangzást csak olyan módzserrel lehet elérni, amilyet Magyar József kollégám valósít meg... a módszer követendő és példás..."

A zenekar vezetését 1980-1992-ig a tatabányai Úttörőházban látja el. 1981-ben az akkor már ifjúsági zenekarként ismert fúvószenekar először látogat Ambergbe, és még ebben az évben létrejön az Ifjúsági Fúvószenekar Alapítvány. 1990. február 27-én kettős jubileumot ünnepelt a zenekar: Magyar József 75, a zenekar pedig 15 éves lett.

1991-ben Józsi bácsi beteg lett. Utódjaiként Szabó Ferenc és Pauer László került a zenekar élére. Az idős karmester ápolásához a Roman Gallus vezette ambergi zenekar kiemelten járult hozzá egy speciális betegágy Magyarországra szállításával. 1992. november 28-án a város vezetése Tatabánya Díszpolgára címet adományozott részére.

  • cím:
  • telefon:
  • fax:
  • e-mail