Főoldal » Hírek » Gazdaság
Hibabejelentő
Betűméret növelése@@portlet.resetfontsize@@

Duális képzéssel a teljesértékű munkavállalókért

2016.12.08. csütörtök 18:27

A duális képzés jelentőségéről, gyakorlati hasznáról folyt az eszmecsere azon a gyárlátogatással egybekötött szakmai találkozón, melynek házigazdája a tatabányai Grundfos volt.

Nem véletlenül, hiszen a cég Grundfos Go Programjának keretében jelenleg is sikerrel aknázza ki a duális képzés – azaz az elméleti ismeretek és a gyakorlati tudás párhuzamos, egyidejű megszerzése – nyújtotta lehetőségeket, előnyöket.

- Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen fontos programról együtt beszélgethetünk, hiszen ez a mai alkalom a közös gondolkodásnak is a terepe – fogalmazott Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere.

- Az immár több, mint 16 éve jelenlévő cég társadalmi felelősségvállalásra és a munkavállalók iránti elkötelezettségre épülő vállalati filozófiája mindig is példaértékű volt a többi tatabányai vállalat számára. Most az oktatás területén válik jelenléte az eddiginél is hangsúlyosabbá, összhangban a Kormány azon szándékával, hogy a duális képzés legyen hosszútávon a magyar oktatás meghatározója. Kiemelten fontos ez a cél, hiszen a szakképzési központok önmagukban nem tudják arra felkészíteni a diákokat, hogy az iskolapadból kikerülvén rögtön teljesértékű munkavállalóként legyenek jelen a munkaerőpiacon. Ezt a Grundfos elsőként ismerte fel a tatabányai nagyvállalatok közül: a duális képzésben jelen pillanatban egyedüliként vesz részt ilyen mértékben a város ipari parkjának cégei közül. Bízom benne, hogy ez az első lépés az eddigi kezdeményezésekhez hasonlóan szintén példaértékű lesz – hangsúlyozta a polgármester.

Tatabánya városa minden, a munkaerőpótlás biztosítását szolgáló kezdeményezést igyekszik támogatni. Ezért hozta létre a városvezetés a Tatabánya, hol otthonra találsz programot, s ennek részeként a Kóta József ösztöndíj-programot, melynek egy következő lépése a technikusképzés, szakképzés területén elérhető gyakornoki ösztöndíj lehet, az önkormányzat és a cégek összefogása révén. Emellett fontos, hogy a városi szakképzési rendszer megfelelő technikával, tudással tudjon kapcsolódni a cégeknél lévő szakképzési rendszerhez. Ezért kérte a város - a szakképzési központtal összefogva - a kormány támogatását a Modern Városok program keretében. Cél egy olyan szakképzési centrum létrehozása, amely nagyban segíti a vállalatok képzési igényének kielégítését; s a vállalatok képzési műhelyeihez kapcsolódva megfelelő tudást és kellő vonzerőt biztosít a fiatalok számára.

A szakmai találkozón kifejtette gondolatait Bencsik János országgyűlési képviselő, Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Török László, a Grundfos ügyvezető igazgatója és a Grundfos HR vezetője is.  

Több mint egy évtizede folyik a Grundfosnál a dolgozók képzése, átképzése; mind Tatabányán, mind Székesfehérváron. A mostani program mérföldkő, hiszen a jövőbeni munkavállalókat szólítja meg: azokat a fiatalokat, akik ma még az iskolapadban ülnek, de talán már választottak maguknak szakmát. A Grundfos Go abból a szempontból is korszakalkotó, hogy összefogja a közös munkát, amit az önkormányzat, a vállalat és az iskolák együttesen végeznek, annak érdekében, hogy a munkavállaló értéke nőjön, minél szélesebb körű lehetőségeteket teremtve ezzel számára a munkaerőpiacon. A duális képzés, s így a program fő célja stabil, értékadó munkahelyek, valamint a folyamatos fejlődés lehetőségének megteremtése.

  • cím:
  • telefon:
  • fax:
  • e-mail
Helyiszaki