Új eszközzel gazdagodott az Edutus Egyetem Műszaki intézete

A Magyar Tudományos Akadémia „Határtalan tudomány” címmel hirdette meg az idén hagyományos, novemberi rendezvénysorozatát. A tudomány ünnepe alkalmából az Edutus Egyetem egy felújított Fanuc robotot vehetett át, amelyet az AGC Glass Hungary Kft. ajánlott fel számukra. A cég évek óta támogatja az egyetem szakmai, gyakorlati és duális képzését, illetve ösztöndíj lehetőségeket is biztosít a hallgatók számára.

A lézerlaborban az AGC képviseletében Gíber Mihály HR-igazgató és Wágner Imre műszaki igazgató adta át a robotot az egyetemet képviselő Némethné dr. Gál Andreának és dr. Peredy Zoltánnak. Az eszközt fontos előrelépést jelent az oktatásban, hiszen a képzések továbbfejlesztése során folyamatosan igyekeznek a cégek igényeihez alkalmazkodni és ezáltal lehetőségük nyílik a korszerűbb tudás átadására is. Schmidt Csaba Polgármester Úr példaértékűnek tartja az Edutus Egyetem és az AGC Glass Kft. közös együttműködését, és kiemelte, hogy a lézer labor és az új robot olyan világszínvonalú újítások, melyek nagyban hozzájárulnak a város felsőoktatási és ipari fellendüléséhez.

A roboton elsősorban a mechatronikai mérnök szakos hallgatók gyakorolhatnak a jövőben. Az eszköz nagy előnye, hogy a robot programozás alapjait, a különböző megmunkálási technikákat nem csak virtuálisan, hanem a valóságban szemléltetni tudnak vele, és így reális képet tudnak adni a különböző komplex gyártástechnológiai eljárásokról. Az egyetem célja, hogy minél több jól képzett szakember kerüljön ki a hallgatók közül, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy képzéseit a digitalizáció, a robotika és az automatizálás irányába még tovább fejlessze, ehhez pedig nagy segítséget jelent a gyakorlatban is jól használható új robot.