Átadták a Tatabánya Sportjáért Díjat

Ezen a napon Földi Imre súlyemelő, olimpiai bajnoki címe megszerzésének 48. évfordulóját is ünnepelhettük.

 

1972-ben, Münchenben az olimpiai dobogó tetejére állhatott az 56 kilogrammosok mezőnyében, ráadásul világrekorddal - a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoki címét kiérdemelve. A Nemzet Sportolója, Tatabánya város Díszpolgára, 1955-ben Kecskemétről Tatabányára kerülve lett a Bányász súlyemelője, pályafutása alatt mindvégig kitartott klubja mellett versenyzőként, edzőként egyaránt. Tatabánya Ezüst Turul-díjasának, díszpolgárának nevét nem csak a róla elnevezett városi sportcsarnok és a sportösztöndíj őrzi majd, emléke a tatabányaiak szívében örökké élni fog.

 

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a tatabányai sportegyesületek színeiben sportoló tehetséges fiatalok felkészülésének, versenyeztetésének segítése céljából, Földi Imre Sportösztöndíj Program elnevezéssel, évi 12 millió forintos eredményességi támogatás formájában odaítélhető pénzügyi alapot hozott létre. A sportösztöndíjakat az előző naptári évben elért eredmények alapján állapították meg.

 

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a sportolónként évi bruttó 1 250 000 Ft eredményességi támogatásban részesülő Földi Imre Sportösztöndíjas sportolók és a Földi Imre Reménység Programban 1 500 000 Ft eredményességi támogatásban részesülő sportolók kiválasztására a város sportéletben régóta meghatározó szerepet betöltő öt fős testületnek adott javaslattételi jogosultsággal megbízást.

 

Hagyományosan a Testület által javasolt sportolók személyéről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Ifjúsági, Sport, Civil és Nemzetiségi Bizottsága dönt, amely döntést a polgármester hagy jóvá – idén a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a polgármester feladat-és hatáskörébe került többek között ennek a döntésnek a meghozatala is.

 

A 2020. évben Földi Imre Sportösztöndíjban részesült:

 

Áts Viktória atléta

Áts Viktória a Tatabányai Sport Club atlétika szakosztályának kitűnő sportolója, sokszoros diákolimpiai és országos bajnok, korosztályos magyar válogatott. A sporthoz való elhivatottsága alapján hosszú távon lehet tőle várni az országos és nemzetközi sikereket. Junior Országos Bajnokságon és Fedettpályás Junior Országos Bajnokságon is 1. helyezést ért el. Hármasugrásban ifjúsági kora ellenére felnőttek között is kiemelkedően szerepelt, felnőtt országos pályabajnokságon 3. helyezett lett. Szorgalma és kitartása alapján további sikerekre számíthatunk.

Viktória a Bárdos László Gimnázium tanulója.

Edzője: Henyecz László

 

Balázs Bálint birkózó

Balázs Bálint a Tatabányai Sport Club birkózó szakosztályának nagyszerű sportolója. A 2019. évben remek teljesítményt nyújtott, Kadet Országos Bajnokságon szabadfogásban 1. kötöttfogásban 2. helyezést szerezte meg. Szorgalmának és adottságainak köszönhetően a magyar válogatott tagjaként szerepelhetett a Kadet Európa-bajnokságon, ahol 11. helyezést ért el. Eredményei, szorgalma és munkája alapján reális esélye van a jövőben kitűzött célok elérésére.

Bálint az Árpád Gimnázium tanulója.

Edzője: Katona Géza és Turák Pál

 

Deák Zoltán birkózó

Deák Zoltán a Tatabányai Sport Club ifjú reménysége. Az elmúlt évek versenyein sorra bizonyította tehetségét, sportága iránti elhivatottságát. Kadet Országos Bajnokságon 1. helyezést, Junior Országos Bajnokságon 3. helyezést ért el. A magyar válogatott tagjaként Kadet Európa-bajnokságon 5., Kadet Világbajnokságon 9. helyezett lett. Nagy munkabírású jól terhelhető sportoló, további előkelő helyezéseket várhatunk tőle. Zoltán a tatai Eötvös Gimnázium tanulója.

Edzője: Katona Géza és Turák Pál  

 

Szintai-Major Barbara ökölvívó

Szintai-Major Barbara a Kalló Boksz Club tehetséges sportolója. 2019-ben eredmények terén kiemelkedő évet zárt. Ifjúsági Magyar Bajnokságon 1. helyezést ért el, a Felnőtt Magyar Bajnokságon 2. helyezett lett. A válogatott tagjaként képviselte hazánkat az Ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol 5. helyezettként végzett. Szorgalma, sporthoz való hozzáállása és akaratereje példaértékű, a jövőre nézve szép eredményekkel gazdagíthatja még egyesülete és városunk hírnevét.

Barbara a Tatabányai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium tanulója.

Edzője: Kalló László

 

Az Önkormányzat Földi Imre Reménység Program keretében eredményességi támogatásban részesíti azt a kimagasló teljesítményt nyújtó sportolót, aki olimpiai sportágban felnőtt egyéni versenyszámban, Európa-bajnokságon, világbajnokságon, olimpián, érmes, vagy pontszerző helyen végez, tatabányai székhelyű sportszervezettel kötött sportszerződéssel rendelkezik.

Az eredményességi támogatás évente egy alkalommal, legfeljebb 12 hónapra adható.

 

Kuramagomedov Murad birkózó a Reménység Program Díjazottja: (külföldön tartózkodik, nem vett részt a rendezvényen)

Kuramagomedov Murad 2019-ben került a Tatabányai Sport Club birkózó szakosztályához, mint potenciális olimpiai kiküldetésre esélyes versenyző.  

2019-ben a felnőtt mezőnyben remek eredményeket ért el. U-23 Világbajnokságon 5. helyezést, felnőtt Világbajnokságon 8. helyezést ért el. A díjazott nevében edzője: Katona Géza vette át a díjat.

Edzője: Katona Géza

 

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése méltó módon kívánja elismerni azon személyek, szervezetek és közösségek munkáját, akik, vagy amelyek tevékenységükkel hozzájárultak Tatabánya város fejlődéséhez, jó hírének növeléséhez, kiemelkedően gazdagították a város társadalmi, gazdasági, kulturális, művészeti, sport és egyéb értékeit. Ennek megvalósulása érdekében Tatabánya Sportjáért elnevezéssel díjat alapított. A díj a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtók, az elért eredményekre felkészítők, a sportpedagógia és tömegsport területén, továbbá a sport szervezésében, sporttörténeti kutatásban kimagasló eredményeket felmutató személy vagy szervezet számára adományozható.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének határozata alapján, a 2020. évben Tatabánya Sportjáért Díjat Nagy László részére adományozta.

 

Nagy László

Tatabánya sportéletének meghatározó alakja. Munkája során a mai napig, számos városi, hazai és nemzetközi verseny lebonyolításában vesz és vett részt. A sport területén végzett elhivatott és egyben kiemelkedő munkája példaértékű.

Nagy Lászlóra mindig az önzetlenség és a közösség szolgálata jellemző.

Bízunk benne, hogy még sokáig tud városunk közössége számára ilyen magas fokú támogatást nyújtani az általa végzett tevékenységen keresztül.