Bal bannerek

Jobb bannerek

Kiemelt hírek

Kedvezményes színházbérletekre lehet pályázni

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is támogatja a színházbérletek vásárlását.

Várjuk javaslataikat három rangos városi elismerés elnyerésére!

2020. július 1-től augusztus 31-ig van lehetőségük javaslatot tenni a Szabó Ignác-díj, az Ezüst Turul Díj, illetve a Tatabánya Díszpolgára Cím elnyerésére.

Hírek

KEF konferencia a Puskinban

Ez a konferencia fontos állomás, de nem a végső. Az elmúlt hónapok kutatómunkája alapján, meg kell alkotni a következő tíz évre szóló cselekvési tervet – mondta Bereznai Csaba alpolgármester, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) konferenciáján.

István bácsi évfordulói

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte, hatvan éve házas, azóta él Tatabányán, a harminc évig műszaki szakemberként, pedagógusként tanító, és harminc éve nyugdíjas Terbócs István.

Újra Dózsakerti Közösségi Ház

„Az én Dózsakertem” című gyerekrajz kiállítással „újra” kinyitott a Dózsakerti Közösségi Ház. Az esemény a Dózsakerti Családi Nap és a Tatabányai Civil Nap rendezvényeihez kapcsolódott. A közösségi házat üzemeltető Tájak, Emberek, Környezet Egyesület új programokat szervez a városrészben, hogy valamennyi korosztály találjon a maga számára megfelelő szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget.

Felavatják a Grosics Stadiont

Vasárnap, szeptember 18-án 13 órától kezdődik el az a városi ünnepség, melynek során a tatabányai labdarúgó stadion Grosics Gyula nevét veszi fel. A rendezvény ingyenesen látogatható mindenki számára. Ünnepi köszöntőt mond Borkai Zsolt a MOB elnöke és Schmidt Csaba polgármester.

Célegyenesben a pályázat

A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás még 2008-ban pályázott egy olyan korszerű rendszer kialakítására, amely 79 település csaknem 420 000 lakóját érinti. Schmidt Csaba, tatabánya polgármestere sajtótájékoztatón mondta el, hogy a KEOP-pályázat második fordulójának az eredménye, a végső elbírálás az ősszel várható.

Megújult Állatvédelmi Őrszolgálat

Új formában, közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületként folytatja munkáját az Állatvédelmi Őrszolgálat Közhasznú Egyesület. A megújulásra hatékonyságuk növelése érdekében volt szükség.  A kezdeményezés szervezőjét, Takács Jánost választották elnöküknek.

Programok

A rovatban nincs aktuális tartalom.